Így cirka egy héttel a Super Bowl után kezd lerakódni bennem az a sok új élmény, ami azon az éjszakán ért. A várakozás a szokásosnál felfokozottabb volt, világszinten, országszinten, városszinten, de ami a legfontosabb; barátikörszinten és nálam is. Napokkal előtte elkezdtünk helyet találni a közös meccsnézés számára, ami elsőre nem tűnt zökkenőmentesnek, mivel jelentéktelen városban lakunk.. de választási lehetőségek híján, ezt a kérdést mégis hamar sikerült abszolválni. Gyorsan nekiláttunk plakátokat készíteni, név szerint Potter, bár ide „művésznevet” is írhattam volna, én ebben a feladatban csak, mint elbíráló vettem részt, de ahogyan utólag kiderült ezekre semmi szükségünk nem volt. :) Mindent összevetve, volt már helyünk, ahol figyelemmel követhettük az eseményeket, az információkat továbbítottuk a környezetünkben, már csak mérkőzésnek kellett volna kezdődnie, de vissza volt még 3-4 végtelenül lassan múló nap. Folyamatosan az órámat bámultam és számolgattam a még hátralévő időt, melyet elsőre elégedetten konstatáltam, hiszen akár percek is elteltek az utolsó kontroll óta, de ez hamar elmúlt és ismét jött az érzés, hogy még mennyi van vissza, azt hiszem ezt valóban intenzív várakozásnak lehet nevezni, de ha egyszer ilyen vagyok?! :) Teljes mértékben át tudom élni a többek között sporttal kapcsolatos dolgokat, de akár említhettem volna a zenét is, csak jelen esetben ez egy elég idegen gondolat lenne. Minek várnám kicsit, ha nagyon is várhatom? :) Régebben még nem tudtam, hogy ez valóban jó dolog-e, de mára már egyre jobban élvezem és eszem ágában sincs tiltakozni ellene. Úgy gondolom, hogy aki ezt nem érzi át, akár csak minimális szinten, az ezáltal kevesebb ember. És itt nem az amerikai fociról van szó, vagy egyéb sportágakról, hanem magáról a sportról és arról, amit ez jelent, vagy ad nekünk. Mindenképp plusz dolog és jó nagy adagban pozitív is, még ha vannak rossz oldalai is, gondolok itt a sérülésekre, vagy ha épp nem megy jól edzésen és megszólnak, de ez mind arra sarkall, hogy jobb legyek, ne adjam fel, ami összegségében hozzájárul a személyiségül kialakulásához, egyfajta személyiségfejlesztéshez, rá leszünk, csúnya szóval; kényszerítve a győztes mentalitás elsajátításához. Megízleljük a győzelem édes ízét és a vereség savanyú, keserű érzését, amit onnantól kezdve mindennél jobban el akarunk kerülni. Van egy kedvenc idézetem, a sok közül, ami így szól: „a fejlődéshez akadály kell”. Én ezt olyan szinten adom, hogy áhh :) egyszerűen nem nyerhetünk folyamatosan, tudnunk kell emelt fővel veszíteni és minél több konzekvenciát levonni, ha muszáj, de amíg egy cseppnyi esély is mutatkozik ennek elkerülésére akkor azt ki kell használni. Ha gyermekeim lesznek, mégpedig szeretnék, akkor nagyon örülnék annak, ha kipróbálnák magukat a számukra testhezálló sportágban és rátalálnának erre az útra. De ez csak egy fogaskerék a gépezetben, ahol még rengeteg további összetevő található. Egyrészt írtam eddig a lelki tényezőről, de ott van még az ugyanakkora százalékban szignifikáns fizikai faktor is. Szintén csak oda tudok kitérni, hogy aki sportol, mozog, legyen az breaktáncos vagy hosszútávfutó, másként éli életét, mint lusta társai. Főleg a mai világban, ahol a sarkon lévő kisboltba is kocsival megyünk le, elkerülhetetlen a mozgás egészségünk megőrzése érdekében, persze nem garancia, mert sajnos nem az. De jó nagy mértékben meglöki azért szervezetünk ellenálló képességét. Ugyanakkor nem hagyjuk el magunkat, nem hízunk el, kevesebb káros anyag marad a testünkben. És, hogy ne tudjam különválasztani a fizikai valamint szellemi tényezőket, még nyugodtabbak is azok az emberek, akik levezetik az addig felgyülemlett feszültséget, más szóval kevésbé kicsapongó életet élnek, mint a deviáns átlag.

És ezzel a rövidnek nem nevezhető kitérővel el is jutottunk a Tampában rendezett XLIII. Super Bowl napjáig. :) A napok órákká, az órák pedig szép lassacskán percekké olvadtak. Helyek előre lefoglalva, befészkeltük magunkat, rendeltünk hamburgereket amolyan óriás fajtát, csak azért, hogy még jobban adjunk az érzésnek. Végre eljött a várva várt kezdőrúgás és a mi szemünk úgy csillogott, mint a lázas kisgyerekeké. :) Sajnos a mérkőzés nem, úgy indult, mint ahogyan arra azt megelőzőleg számítottam. Gyors pittsburghi touchdown és aez előnyüket egyre csak növelték. Én személy szerint az Arizona Cardinals-nak szurkoltam, sokkal esélytelenebbek voltak, sőt a liga egyik legrosszabb csapata, a rájátszásba kerülésük is hatalmas meglepetést okozott, szinte sokkolták vele a közvéleményt. De ez nem volt elég többet akartak, a döntőbejutást. Innen új mottója lett a csapatnak: „We Shocked the World”.

Valóban tovább sokkolták a világot, ugyanis a feljavult védelmének és az addig is szenzációs, többek között Fitzgerald nevével fémjelzett támadóegységének köszönhetően ők léphettek pályára vasárnap a Lombardi trófeáért. Többek között ezért volt szimpatikus számomra a Cards, de volt még egy tényező, ami elég erőteljesen közrejátszott, név szerint a fentebb említett: Jr. Larry Fitzerald. Számomra ő az ideális sportoló megtestesítője, sőt ennél sokkal több példakép az emberek számára és hős lett a drámai körülmények között elveszített döntőben is. Ezzel nem árultam el sokat, kikapott az Arizona és ezúton is gratulálok a Steelers-nek. De amit Fitzgerlad játszott ezen a meccsen az bámulatos, a második touchdownjával még a mérkőzés vége előtt 35 másodperccel vezettek, ő nem tehetett a védelem hibájáról, megtett mindent. Szerzett pontjait kategorikusan a pár évvel ezelőtt elhunyt édesanyjának ajánlotta, s ezzel tanúbizonyságot tett arról, hogy mekkora sportember valójában és lehet, hogy a liga egyik, ha nem a legjobb elkapója, de ami a legfontosabb, hogy helyén van a szíve, ami rengeteg játékosból hiányzik. Az apukája is jelen volt a meccsen, mi több idősebb Larry Fitzgerald sportújságíró és a munkáját teljesítette. Érdekes lehetett számára, hogy a fia ilyen magasságokig elért, bár ő megígérte, hogy objektíven fog beszámolni a történtekről és ha kell negatív kritikával is illeti gyermekét, aki erre végül nem szolgált rá, sokkal inkább az ellenkezőjére. És az apukája büszke lehetett rá…
Rendkívül értelmes embernek tartják, pályán kívüli nyilatkozatai kiemelik a sorból. Ő egy olyan valaki, aki soha sem adja fel. A mai nap folyamán Por Bowl lesz, ez amolyan all-starr gála, csak amerikaifociban, remélem sikerül egy újabb szenzációs eredménnyel előrukkolnia, én szorítok neki. :)

Most van egy kis dolgom, pontosabban a szülinapom ünneplejük, sajnos csak most tudott összeülni a nagy család. Köszi, hogy elolvastatok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.