Igazán strapás volt a mai nap, kezdve az első felében történő némettanulás suli együttessel, majd a továbbiakban még break edzésre is eljutottam. Azt hiszem elég is ennyi a napi programjaimról, amúgy sem szeretek sokat írni ilyenről, de most főleg, ugyanis két dolog foglalkoztat igazán. Real Madrid, sorsdöntő mérkőzés következik, most kiderül mit ér valójában ez a csapat, ha sikerrel veszik az akadályt, név szerint a Liverpoolt, akkor még valami nagyot is alakíthatnak ebben az évben. Helyszín a Bernabeu Stadion, az időpont február 25. szerda 20:10, közvetítés az M1-en. Megint a szokásos, általam már a régebbiekben említett felfokozott várakozó érzés. Nagyon örülnék, ha sikerülne egy jó eredményt elérni, végre visszabillenne minden a rendes kerékvágásba, mivel a Blancok Európa, sőt mi több a Világ legeredményesebb alakulata is egyben. Másik dolog, ami elbújt a csúnya fejemben, nem ez így nem jó, kezdem máshogy. Tegnap este egy számomra nagyon kedves filmet láttam (A part), tipikusan az a típus, ami megfog, kevés ilyen van. Tele van jó gondolatokkal és most is lemértem, hogy sok minden változott az óta amióta utoljára láttam. Például az egyik ilyen: „a pillanat, amit átélsz, örökre benned marad” és ezt még nem tudom megmondani, hogy mennyire osztom, ez bonyolultabb dolog annál, de mindenképp olyan, amin érdemes elgondolkozni. Mert persze amit már átéltünk nem feledjük, de vajon ez érzésekre is igaz, vagy akarattal befolyásolható? Szóval nem egyértelmű, mondjuk ezért érdekes. :) Itt van még: „olyan voltam, mint bárki más, rettegtem az ismeretlentől” ez viszont igaz, magamon is éreztem már ezt, de szerintem ez más féle rettegés, mint amit a sötét utcán megélünk, a filmben biztosan mást jelentett, talán a saját magunkkal való szembenézést vagy saját problémánkkal való szembenézést inkább, amikor maga a tény felfogása nehezebb, mint a feldolgozása. Mindenképp érdemes megnézni, már csak a környezet gyönyörűsége miatt vagy az életmód miatt és itt függ össze a fentebb említett második dologgal, ami foglalkoztat. Teljesen eszembe jutatta a múltam egy szeletét, pontosabban az olasz országban eltöltött időszakot. Merthogy volt ilyen, nem kevesebb, mint hét éven keresztül minden nyár, iskola végétől iskola elejéig. Annyi az összefüggés e dolog és a film között, hogy mindkettő csodálatos, más világ, mint amit itt élünk és ismerünk. Rendkívül szerencsésnek érzem magam ez miatt, életem végéig élmény marad. Sőt ennél sokkal több, ott maradt bennem valami, vagy talán az ottani életből maradt bennem valami, valami, ami miatt sokszor érzem idegennek magam. Valószínűleg azért hagyott bennem ilyen mély nyomot, mert életem azon szakasza köthető ide, amikor kiszélesedett a látóköröm a világra, gyakorlatilag a gyerekkor és a felnőttkor határa, ami nagymértékben befolyásolja szerintem a továbbiakban a felfogásunkat, viselkedésünket. De ez az „énem” idehaza szinte teljesen el van nyomva, természetesen nem akarattal, csak egyszerűen nincs lehetőség a kibontakozásra. Ott minden más volt, tényleg, egy gyönyörű kis félszigeten voltam alig pár kilométeres. Régen halászfalú volt, mára üdülőparadicsommá nőtte ki magát és gondoljatok bele, hogy amikor nyaralni mentek az nem egy mindennapi dolog, azt évig, vannak, akik évekig várják. Akkor mindenki boldog, engedékeny, nincs veszekedés és rengeteg ilyen ember vett körül, ők voltak egy esetleg két hétig, utána megint mások és ők is csak boldogok, de ezt így nem lehet leírni. Csak talán picit érthetőbb így, de ez csak egy tényező a sok közül, ami kivételessé tette az akkori időszakot, már csak ebbe belegondolni is jó érzés, hogy bármerre néz az ember vidámságot lát. Ez nálunk nagyon nincs így, nyomasztó problémák, iskola, munkahely, tárgyalás, határidő… szükség van ezekre, de nekünk már a fejünkre nőtt. Nem attól lesz jobb, ha ezek megszűnnek, félre ne értsetek, itt merőben másról van szó, az alapvető változásoknak kellene bekövetkezni a gondolkodásmódunkat tekintve. Ahogy edzésen ma mondtuk, persze nem erre a témára, de igaz: „minden fejben dől el”. :) Tudom, hogy nehezen érthető így, igazából át kell érezni, de én egyszerűen vágyom már erre, hiányzik, nem akarok tovább így élni. Amit mi, vagy a nagy átlag, nem is legyen csak az, hogy amit én most megélek, az meg sem közelíti azt a szintet és ez nem pénz függvénye, mint ahogyan azt már leírtam, sokkal inkább felfogás. Egyébként vissza fogok térni Olaszországba, pontosan ugyanoda ahol voltam, a Nap szigete, ha más nem a nászutam első napját töltöm el ott, onnan tovább bármerre, ja persze Madridba, ott megnézni egy Real meccset, ezt már elterveztem, ez az első két-három nap programja. :) Többi a feleségemre lesz bízva, azzal ő gazdálkodhat, ha lesz, márpedig szeretnék. :) Na, mindent összevetve, meglepett nagyon, hogy pont most volt a tévében a part, mert éppen ezen járt napok óta az agyam, talán nem véletlen, nem tudom, nem tudom meddig tarthatom magam akaratom ellenére. Vissza akarok menni, nem tudom lehet-e, de egy biztos, (vissza)változásra van szükségem.

„…senki sem hitt bennem, ettől lettem én konok…” killakikitt

P.S.: MEGLEPETÉS PÉNTEKEN! ;)  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.